Vannak emberek, akik csak belépnek az életedbe, és te azt gondolod, hogy sokáig maradni is fognak. Szinte úgy érzed, mindent tudsz róla, és ő is jól ismer téged. Majd egy idő után minden olyan egyoldalúnak tűnik. Csupán te vagy az, aki folyton érdeklődik felőle. Válaszol is, de neki eszébe sem jut, hogy magától írjon. Nem kérdezi többé, hogy jól vagy-e, hogy épp mit csinálsz. Aztán egyszer csak nem keres többet, s majdnem észrevétlenül eltűnik. Kicsit olyan, mintha csak álmodtad őt volna, és rájössz, hogy valójában sohasem ismerted igazán. 

Vannak olyanok is, akik, mintha az égből pottyantak volna, egyszer csak a semmiből előkerülnek. Rá nézel, ő is rád. Tudod, hogy jó ember, hogy miért vagy benne ilyen biztos nem tudod, csak a szíved mélyén érzed. Csupán a jelenléte megnyugtat. Elkezdesz vele beszélgetni, és van egy fura érzésed, ami kicsit megmagyarázhatatlan. Mintha ezer éve……. Mintha mindig is ismerted volna. Az lehetsz mellette, aki valójában te vagy, mindenféle színlelés, és álca nélkül. Tud a rossz szokásaidról, amiket elfogad. Ismeri a jó tulajdonságaidat, amiket még inkább kihoz belőled, csupán azzal, hogy elfogad olyannak, amilyen vagy. Már a tekintetedből tudja, milyen lábbal keltél ki az ágyból, szinte olvas a gondolataidban, és nem faggat olyanról, amiről nem akarsz beszélni. Tisztel téged, és tiszteletben tartja az érzéseidet. Lehetséges ez? – kérdezed magadtól, aztán ő rád mosolyog, azzal a tiszta tekintetével, és rájössz, hogy léteznek még csodálatos emberek.