Miért vagyunk hajlandók hinni benne újra és újra, hogy most tényleg minden másképp lesz? Megváltozik, elvileg megígérte. Persze a való élet ennyire nem egyszerű. Nem fog megváltozni. Ugyanúgy megbánt majd, ahogy eddig is tette. Csak azért, mert az adott pillanatban jól bánik veled, még ne ragadtasd el magad tőle. Hisz, aki valódi érzelmeket táplál irántad, az nem követeli a könnyeidet. Engedsz neki, újra meg újra, mert még mindig ott az a pici szikra, az az aprócska remény, holott pontosan tudod, hogy mi zajlik előtted. De ez így könnyebb, nem bevallani, és nem elfogadni. A legkönnyebb azokba beleszeretni, akikbe nem lenne szabad, de pont ezért olyan izgalmas. A tudat, hogy elérhetetlen, hogy egyáltalán nem gondolja komolyan, valahogy még vonzóbbá teszi. Megfogalmazódik benned a gondolat, hogy majd te leszel az, akiért megváltozik, akiért veled marad. Minden nap megküzdesz azért, hogy egy kis figyelmet kapj tőle, vagy épp érzelmeket. Olyan ez, mint futópadon futni…..sok energiát belefektetsz, mégsem jutsz előbbre. Képesek vagyunk teljesen odaadni magunkat, az időnket szentelni neki, még akkor is, ha ugyanez visszafele már nem igaz. Mert hajlamosak vagyunk nem meglátni azt, ami teljesen nyilvánvaló.