Amikor a csendben ülve próbálom meghallani a belső hangomat, vágyakozva figyelve minden egyes apró óment, akkor tudom, hogy elérkezett egy újabb holtpont az életemben. Döntésképtelenségem egyre idegesítőbbé válik, az meg még inkább, hogy ha meg is hozom a döntést, fogalmam sincs jól teszem e vagy sem. Bevallom, néha félek dönteni olyan dolgokról, amikről tudom, hogy gyökeresen fogják megváltoztatni az életemet. Vagy jó, vagy épp rossz irányba terelve azt. Várhatnék a csodára, a hőn áhított égi jelre, ami egyszer csak megvilágosítja elmémet, mit, és hogy tegyek. Döntést hozni nem egyszerű, és olykor ijesztő is, de tudom, hogy megfutamodnék, ha a könnyebbik utat választanám. Így hát kockáztatok.  Azt hiszem, döntést hozni kicsit olyan, mint hegyet mászni. Van aki csak megkerüli a hegyet, és van, aki megmássza azt.