Szemedben már csak halványan pislákol az a szikra, mely egykoron élénken csillogott. A vágy mely falta minden mozdulatomat, minden egyes gondolatomat, tova szállt. A szívem mélyén érzem, hogy valami megváltozott. Valami, amiről szeretnék nem tudni, amiről bárcsak megfeledkezhetnék, amikor rád nézek. Becsukom szememet, és látok két embert, akik tiszta lelkükkel karolnak egymásba, hosszasan beszélgetve. Megosztanak titkokat, bánatot, szomorúságot, vidámságot. Olyankor nem létezik senki más, csak ők ketten. A füstölő illata tölti meg a teret, a mécsesek szikrázó fénnyel világítják be a helységet. Az ablakoknál könyvek, az asztaloknál csak pár ember beszélget. Szomorúan nézek rá, s ő elmosolyodik, úgy ahogy mindig teszi, ha fel akar vidítani. Kinyitom a szemem, s minden, amit láttam hirtelen elillan. A múltba veszett.