Érezted már úgy, hogy annyi gondolat kavarog a fejedben, szinte már beleszédülsz, és szeretnéd csakúgy szabadjára engedni őket? Na én ilyenkor állok neki írni, aztán vagy jó sikerül belőle, vagy nem. De a lényeg, hogy kiírom magamból, így egy kicsit könnyíthetek magamon. Ez az adott időszak olyan semmilyen, keresgélem az utamat, mert nagyon eltévedtem, vagy csak most lépek majd a helyes útra. Ezt még nem tudnám megmondani. Egyenlőre elég elveszettnek érzem most magam, mint az utóbbi elmúlt időszakban rengetegszer. Aki ismer, és néha beszélget velem, az pontosan tudja miről beszélek, és most jót mosolyog. Nem biztos, hogy azzal is tisztában van, hogy éppen mi zajlik a fejemben. A kedvem úgy változik, mint az időjárás, és egyre ingerültebb vagyok. Vannak jobb, és rosszabb napok. Úgy érzem magam, mint akinek elvonási tünetei vannak. Talán így is van, hisz megvontam magamtól azt, amiben eddig részem volt. Az utazás nekem olyan, mint másnak a heroin. Hiányzik. Mennék is meg maradnék is. Nehéz. Ez a “nem tudom mi lesz” állapot a legelviselhetetlenebbül marcol darabokra engem. Ideje talpra állni, és elindulni egy bizonyos irányba. Hogy merre, azon még gondolkodnom kell.