Olyan fura érzésem van, pár napja. Tudom, hogy akarok valamit, de nem tudom pontosan megfogalmazni, hogy mi is az. Tudom, mondtam, hogy fura. Sokat gondolkozom, hogy mi az, amit tényleg szeretnék. Sokszor ülök, egy hangra várva. Egy hangra, ami megmondja nekem, mit tegyek. Ami, pontosan megmutatja a helyes utat. Ami biztat, és buzdít, mikor elkeseredem. Ami folyton a fejemhez vágja, hogy igenis meg tudod csinálni. Mi befolyásoljuk a döntéseinket, és mi döntjük el, hogy mit fogunk tenni. Egy tanácsot vagy megfogadunk, vagy nem. Mi döntünk. De jó, ha van egy személy, aki legalább tanáccsal lát el minket.
Emlékszem, egy kedves ismerősöm egy este elhívott beszélgetni. Nem mondott semmit, csak közölte velem, hogy akar valamiről kérdezni, így hát egyik nap munka után beültünk egy hangulatos kis helyre. Mint később, az ínycsiklandó forrócsoki mellett kiderült, gondolkozik rajta, hogy külföldön próbál szerencsét. Manapság ez már nem újdonság, hogy valaki mindent hátrahagyva, elindul, reményteli álmokkal egy jobb, és szebb jövőért. Kérdezte, hogy én annak idején, hogy kerültem ki, és hogy milyen. Kicsit úgy éreztem magam, mintha minimum a Marsra mentem volna. Azt feleltem; “Életem egyik legjobb döntése volt, és egy cseppet sem bántam meg, hogy anno, otthagytam az egyetemet és elindultam Anglia irányába.” – és ezt a mai napig így gondolom. Persze halálosan féltem egyedül, hogy mi fog majd történni. Angolt régóta tanultam már, úgyhogy attól nem féltem, hogy elveszek, de persze még így is elég bátorság kellett elindulnom. Izgatottan vártam az utazás napját, annyira, hogy szinte semmit nem aludtam előző éjjel. Másnap a reptéren könnyes búcsút vettem, majd elindultam a kapuk irányába. Mintha minden lelassult volna. Innentől már nincs visszaút! – gondoltam magamba. A szívem ezerrel vert, a tenyerem izzadt. Aztán jött a repülés, ami még stresszesebb volt számomra. Mivel soha azelőtt nem repültem, csak sárkányrepülővel, fogalmam sem volt mit várjak ettől. Amikor a gép orra hirtelen a levegőbe emelkedett, a fejemre mintha egy száz kilós súly nehezedett volna. Az ülésbe süllyedve, próbáltam nyitogatni a számat, hogy megszűnjön az elviselhetetlen füldugulásom. Csak az első húsz perc volt kicsit szörnyű, azt hiszem. Onnantól kezdve már nagyon élveztem. Ma persze már sokkal rutinosabb vagyok ebben.
Fiatal vagy, hát utazgass! – mondtam. Merj álmodni, és elindulni, ha kell egyedül! Ne csak mondogasd, hogy milyen jó lenne ezt, meg azt csinálni, tegyél is érte! Merj felfedezni új helyeket, megismerni más és más kultúrákat, új embereket! Használd ki, minden egyes percét az életednek. A lehetőségek adottak, csak ragadd meg őket!
Azóta kaptam tőle pár helyzetjelentést, amelyben közli, hogy felvették recepciósnak. Szállást, és étkezést is biztosítanak neki. Kívánok minden jót, és örülök, hogy legalább pár biztató szóval segíthettem neki megvalósítani az álmait, vagy legalábbis megadni a kezdő lökést! (mert néha csak az hiányzik)
![]()
Oldal ajánlása emailben
X
Legutóbbi hozzászólások