Egy bögre forró csokoládé

Vihar előtti csend

Az ágyamban hanyatt fekve bámulok felfelé. Egy-egy villámlás fénye szűrődik csak be a tetőablakon keresztül…..vihar közeleg. Síri csend van, a szél sem fúj, bár tudom, hogy hamarosan meglátogat. A változás szele. Érzem a porcikáimban. Ilyenkor gondolatok tömkelege motoszkál a fejemben. Gondolatok, melyek miatt álmatlan éjszakáimmal már szoros barátságot kötöttem. Eszembe jut a sok emlék, amikor minden csakúgy magától történt, egyik esemény a másik után, szinte az utamba sodródtak váratlanul. Mintha előre meg lettek volna írva., és tudom, hogy meg kellett, hogy történjenek. Minden egyes történet kapcsolódott a másikkal. De most, az elmúlt egy évben, mintha minden megállt volna. Ebben a lelassult világban élek, amiben, még sohasem éreztem magamat ennyire egyedül, s elveszettnek. Amiben a tükörképem csupán egy sötét árnyék. Minden nap várom a szelet, hogy ismét tornádóként magával ragadjon, hogy újra éreztesse velem, azt a régi érzést, hogy igenis élek, és boldog vagyok. 

Egy kis pozitív energia

Sokan hajlamosak vagyunk csupán egyetlen egy dologra koncentrálni, és aköré alakítani mindent.  Annyira függünk tőle, hogy közben elfelejtjük, vannak annál sokkal fontosabb dolgok is az életünkben, amikért, nem is kell küzdenünk. A barátok, a családunk, és olyan apró dolgok, amikért érdemes minden reggel vidáman, és mosolyogva kikelni az ágyból. Nem biztos, hogy ezek olyan nagy jelentőséggel bírnak, de ha képes vagy észrevenni őket a mindennapjaidban, sokkal pozitívabban látsz majd mindent. Elég csak egy mosoly, egy kedves szó, egy megértő tekintet az emberek felé, hidd el lesz, aki viszonozza majd. Ne keseredj el, ha rögtön nem sikerül valami, vagy épp nem úgy alakul, ahogy eltervezted. Várj türelmesen, és meglátod, kapsz majd egy újabb lehetőséget rá, hogy újra megpróbálhasd.  Mindig legyenek terveid, céljaid, mert ezek azok, amik előre visznek. Légy ambiciózus. Ragadj egy tollat, és szedd pontokba, mit szeretnél. Keress olcsó járatokat, és utazz el egy hétvégére. Tölts el egy vasárnapi napot úgy, hogy elküldöd az önéletrajzodat számodra álom pozíciókra, amiket úgy gondolsz, esélyed sincs megkapni. Képzeld el, milyen lenne egy évet New Yorkban, Párizsban, vagy épp Olaszországban dolgozni. Nézz magad köré. Mindennel meg vagy elégedve? – Ha igen, jó neked. Ha nem, tegyél érte, hogy ez megváltozzon. Tanulj nyelveket, hacsak hobbiból is. A jövő ott van előtted, hogy milyen lesz, csak rajtad áll. 

Kívánok sok szerencsét! 

 

Mintha ezer éve....

Vannak emberek, akik csak belépnek az életedbe, és te azt gondolod, hogy sokáig maradni is fognak. Szinte úgy érzed, mindent tudsz róla, és ő is jól ismer téged. Majd egy idő után minden olyan egyoldalúnak tűnik. Csupán te vagy az, aki folyton érdeklődik felőle. Válaszol is, de neki eszébe sem jut, hogy magától írjon. Nem kérdezi többé, hogy jól vagy-e, hogy épp mit csinálsz. Aztán egyszer csak nem keres többet, s majdnem észrevétlenül eltűnik. Kicsit olyan, mintha csak álmodtad őt volna, és rájössz, hogy valójában sohasem ismerted igazán. 

Vannak olyanok is, akik, mintha az égből pottyantak volna, egyszer csak a semmiből előkerülnek. Rá nézel, ő is rád. Tudod, hogy jó ember, hogy miért vagy benne ilyen biztos nem tudod, csak a szíved mélyén érzed. Csupán a jelenléte megnyugtat. Elkezdesz vele beszélgetni, és van egy fura érzésed, ami kicsit megmagyarázhatatlan. Mintha ezer éve……. Mintha mindig is ismerted volna. Az lehetsz mellette, aki valójában te vagy, mindenféle színlelés, és álca nélkül. Tud a rossz szokásaidról, amiket elfogad. Ismeri a jó tulajdonságaidat, amiket még inkább kihoz belőled, csupán azzal, hogy elfogad olyannak, amilyen vagy. Már a tekintetedből tudja, milyen lábbal keltél ki az ágyból, szinte olvas a gondolataidban, és nem faggat olyanról, amiről nem akarsz beszélni. Tisztel téged, és tiszteletben tartja az érzéseidet. Lehetséges ez? – kérdezed magadtól, aztán ő rád mosolyog, azzal a tiszta tekintetével, és rájössz, hogy léteznek még csodálatos emberek. 

 

Időgép

Gondolom, már mindegyikünk fejében legalább egyszer megfordult az a “bár újra csinálhatnám” gondolat. Meg az a bizonyos “Ha visszamehetnék az időbe, mindent másképp csinálnék. Sokáig én is kérleltem az égieket, hogy pottyantsanak egy időgépet a hálóba, végül feladtam. Az évek során megtanultam, hogy igenis minden okkal történik. Lesznek csalódások, és reménytelen, nehéz pillanatok, megbánások, veszekedések és szakítások , de ez így van jól! Hisz mi lenne, ha mindenkivel csupán az történne, amire épp akkor számít? Unalmas lenne. Hisz az  élet az újdonságokról szól, hogy hogyan alkalmazkodsz nehéz helyzetekhez, elvárásokhoz, megpróbáltatásokhoz. Mind- mind kihívás. S nem csak kihívás de egy egy tanulság is. Mikor az első pofont kapod az élettől, összeomlasz. Azt hiszed, hogy az életed tragédiája, pedig lesz még száz és száz. Nem tudsz vele mit kezdeni, teljesen elhagyod magad, és reménytelenül, összetörten mászkálsz árnyként az emberek közt hetekig, hónapokig. Aztán ér még egy csalódás, és még egy, és egyszer csak meg tanulod kezelni őket. Már tudod, hogy reagálj rájuk, és nem keseredsz el miattuk annyira, vagy épp könnyebben talpra állsz. Hagyd, hogy a dolgok maguktól megtörténjenek, ne erőltess semmit. Hisz a sorsodat csak félig-meddig te irányítod, mert az élet mindig egy lépéssel előtted jár. 

 

Barátság vs. Párkapcsolat

Szóval itt van ő…….hosszú évek óta ismered, és a legjobb barátod. Jobban ismer téged, mint te saját magadat. Előhozza párszor azt a bizonyos tiltott témát, a “Mi lenne ha megpróbálnánk?” témát. Te persze mindig visszautasítod, mert nem akarsz akkora kockázatot tenni, és nem is vagy benne biztos, hogy tényleg akarod annyira őt, hogy együtt legyetek. Szóval továbbra is élvezed, hogy a legjobb barátod oda van érted, és nem csupán barátként szeret. Aztán az élet külön utakra sodor titeket, és rájössz, hogy lehet elvesztettél valamit, azáltal, hogy egyetlenegy esélyt sem adtál neki, nektek.  Azóta sem találkoztál olyan rendes, és megértő emberrel, mint ő. Sok jó pasi megfordult melletted, de valami mindegyikből hiányzott. Egyre gyakrabban eszedbe jut, és egy nagyon fura érzés, nem hagy nyugodni. Hiányzik, és a te fejedben is megfordul az a bizonyos tiltott téma. Mindenképp kell az a bizonyos szikra, az egymás iránti rajongás, vagy elég ha legjobb barátok vagytok? Azt mondják  barátságból lesznek a legjobb kapcsolatok, nem? Tényleg így van? Bánt a tudat, hogy nem tudod, mi lett volna, ha megpróbálod, ha megpróbáljátok. Talán most már késő. Talán már nem is érdekled úgy, mint rég. Talán már végleg elszalasztottad. 

 

Egy biztató szó

Olyan fura érzésem van, pár napja. Tudom, hogy akarok valamit, de nem tudom pontosan megfogalmazni, hogy mi is az. Tudom, mondtam, hogy fura. Sokat gondolkozom, hogy mi az, amit tényleg szeretnék. Sokszor ülök, egy hangra várva. Egy hangra, ami megmondja nekem, mit tegyek. Ami, pontosan megmutatja a helyes utat. Ami biztat, és buzdít, mikor elkeseredem. Ami folyton a fejemhez vágja, hogy igenis meg tudod csinálni. Mi befolyásoljuk a döntéseinket, és mi döntjük el, hogy mit fogunk tenni. Egy tanácsot vagy megfogadunk, vagy nem. Mi döntünk. De jó, ha van egy személy, aki legalább tanáccsal lát el minket.

Emlékszem, egy kedves ismerősöm  egy este elhívott beszélgetni. Nem mondott semmit, csak közölte velem, hogy akar valamiről kérdezni, így hát egyik nap munka után beültünk egy hangulatos kis helyre. Mint később, az ínycsiklandó forrócsoki mellett kiderült, gondolkozik rajta, hogy külföldön próbál szerencsét. Manapság ez már nem újdonság, hogy valaki mindent hátrahagyva, elindul, reményteli álmokkal egy jobb, és szebb jövőért. Kérdezte, hogy én annak idején, hogy kerültem ki, és hogy milyen. Kicsit úgy éreztem magam, mintha minimum a  Marsra  mentem volna. Azt feleltem; “Életem egyik legjobb döntése volt, és egy cseppet sem bántam meg, hogy anno, otthagytam az egyetemet és elindultam Anglia irányába.” – és ezt a mai napig így gondolom. Persze halálosan féltem egyedül, hogy mi fog majd történni. Angolt régóta tanultam már, úgyhogy attól nem féltem, hogy elveszek, de persze még így is elég bátorság kellett elindulnom. Izgatottan vártam az utazás napját, annyira, hogy szinte semmit nem aludtam előző éjjel. Másnap a reptéren könnyes búcsút vettem, majd elindultam a kapuk irányába. Mintha minden lelassult volna. Innentől már nincs visszaút! – gondoltam magamba. A szívem ezerrel vert, a tenyerem izzadt. Aztán jött a repülés, ami még stresszesebb volt számomra. Mivel soha azelőtt nem repültem, csak sárkányrepülővel, fogalmam sem volt mit várjak ettől. Amikor a gép orra hirtelen a levegőbe emelkedett, a fejemre mintha egy száz kilós súly nehezedett volna. Az ülésbe süllyedve, próbáltam nyitogatni a számat, hogy megszűnjön az elviselhetetlen füldugulásom. Csak az első húsz perc volt kicsit szörnyű, azt hiszem. Onnantól kezdve már nagyon élveztem. Ma persze már sokkal rutinosabb vagyok ebben.

Fiatal vagy, hát utazgass! – mondtam. Merj álmodni, és elindulni, ha kell egyedül! Ne csak mondogasd, hogy milyen jó lenne ezt, meg azt csinálni, tegyél is érte! Merj felfedezni új helyeket, megismerni más és más kultúrákat, új embereket! Használd ki, minden egyes percét az életednek. A lehetőségek adottak, csak ragadd meg őket!

Azóta kaptam tőle pár helyzetjelentést, amelyben közli, hogy felvették recepciósnak. Szállást, és étkezést is biztosítanak neki. Kívánok minden jót, és örülök, hogy legalább pár biztató szóval segíthettem neki megvalósítani az álmait, vagy legalábbis megadni a kezdő lökést! (mert néha csak az hiányzik)

Kicsit elveszve

A szobában sötét van, csupán a tetőablakon beszűrődő fény oson a falakon. A levegő fülledt, megint elfelejtettem lekapcsolni a fűtést. A melegtől nem tudok aludni, de olyan kényelmesen fekszem, hogy nem akarom ezt az állapotot megzavarni. Nyitott szemekkel kutatom a sötétséget. Egyszer csak megpillantom Kételyt, rég nem látott “barátomat”. Most is felvont szemöldökkel, csípőre tett kezekkel néz rám kérdőn.

– Tényleg ezt akarod?!

– Nem tudom mit akarok, de ki az aki pontosan meg tudja fogalmazni, hogy mit akar?! – felelek dacosan.

Minden egyes nap azon dolgozom, hogy ezt kiderítsem. Hogy végre meg tudjam mit akarok kezdeni magammal. Közelítek-e a válasz felé, vagy épp napról napra távolodom attól, nem tudom. Ha tudnám a választ nem bolyonganék. Nem mennék, kutatnék folyton, de most még ez hajt. Eszembe jutott életem első repülése, első nagy utazásom az ismeretlenbe. Mikor hátrahagyva a családomat, a kutyámat, a barátokat elindultam a világba, s mindezt egyedül tettem. Nem volt soha, aki mellém állt volna, mikor bajban voltam, aki bátorított volna, aki segített volna. Csak saját magamra számíthattam, és a reményre, hogy vagyok annyira talpraesett, hogy ezt így is végigcsináljam.

Észreveszem, hogy hangosan vitatkozok magammal. Próbálom magam meggyőzni, hogy ez most így van jól. Hirtelen csönd vesz körül….Kétely távozott.

images (2)

Egy blog kezdete

Néha ülök a szobámban, a tévé képernyőjének fénye bevilágítja a helyiséget. Nem igazán figyelek, miről is van épp szó, vagy hogy épp milyen film megy. Gondolatok hadaival birkózom. Már egy ideje megfogalmazódott bennem egy mondat: Akarok valamit csinálni, amit szeretek, amit nem tekintek munkának, inkább kikapcsolódásnak. Mindig is szerettem írni, de inkább csak saját magamnak írogattam jegyzeteket. Nem gondoltam rá, hogy meg is oszthatnám őket. A legjobb dolgok általában éjszaka jutnak az eszembe, így mindig tartok az ágyam mellett egy jegyzetfüzetet és tollat. Sok blogot olvastam már, de hogy őszinte legyek elég sablonosnak találom őket. Van aki főz, van aki sminkel, van aki megőrül a divatért, van aki babázik, és még sorolhatnám. Egyikhez sem tartozom.

Sokkal jobban szeretek személyes dolgokról írni, azokról az eseményekről, amelyek miatt most az vagyok, aki.

 images (1)

Legyen ez az előszó!

Remélem tetszeni fognak az írásaim, és állandó kíváncsisággal böngészitek majd!

 

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!